Játsszunk, de gondolkodjunk!
Tele van a város egy olyan játékot hirdető plakáttal, amelyben azt ajánlják fel, hogy modellezzük le, milyenek leszünk 20-30 év múlva, ha megtartjuk jelenlegi étkezési és mozgás kultúránkat. Viccesnek tervezték, mert ismert embereket láthatunk rajta meglehetősen eltorzítva. Persze, vicces is. De azért nagyon komoly mondanivalója, üzenete is lehet ennek a „játéknak”.Például az, hogy ha valaki kitölti teljesen őszintén az ezzel járó tesztet. Az őszinte alatt azt értem, hogy nem túlozza el szánt szándékkal a válaszokat csak azért, hogy a végén láthassa magát teljesen kövéren; vagy esetleg éppen ellenkezőleg, próbál - önámítva magát - hízelgőbb képet kialakítani az amúgy teljesen egészségtelen életviteléről. Tehát, ha az őszinte válaszok egy ijesztő jövőt festenek le valakinek, esetleg talán lesz kedve változtatni bizonyos szokásokon.
Ez mindenképpen hasznos lehet. Feltételezem, hogy a reklám-kampány mögött lapul egy fogyókúrás vagy fitnesses cég, de ez különösebben nem is izgat. A lényeg az, hogy ez segíthet az embereknek abban, hogy egészségesebb életmódra váltsanak. Ez jó az embereknek, mert ha egészségesek, jobb közérzettel és esetleg tovább élhetnek. Ez természetesen jó az egészségügynek, hiszen kevesebb olyan ellátást kell nyújtania, ami azokra a betegségekre irányul, amit az elhízás és a mozgásszegény életvitel okoz. Hogy emellett ez még valamilyen cégnek is hasznot hajt, az engem egyáltalán nem zavar.És akkor most kanyarodjunk vissza az én „vesszőparipámhoz”, ezen kampányból kiindulva. Sokat beszélnek az „ökológiai lábnyomunkról”, ami, azon túl, hogy szerintem zseniális kifejezés, még nem mond sokat egy magamfajta átlagembernek. Igen, tudom, ki lehet számolni és esetleg szörnyülködni. Netán még azt is megmondják, hogy ez mekkora erdő-csökkenést eredményez évente a brazil esőerdőkben. Igen, de ez olyan messzinek és megfoghatatlannak tűnik!
Mi lenne, ha elindulna egy, a fentiekhez hasonló, reklám-kampány arról, hogy mit okozhat a saját CO2-kibocsátásom a közvetlen környezetre kiszámítva? Tehát: a teszt az energiafogyasztási szokásokról kérdezne, és a végén kapnánk egy képet a saját kertünkről, vagy utcánkról, netán falunkról vagy városunkról kb. 20-30 év múlva – úgy, hogy azt feltételezzük, hogy nem változtat senki a szokásain. Valószínűleg senki nem kacagna. Szerintem, nem egy és nem kettő olyan ember lenne, aki úgy döntene, hogy mégsem megy idén nyaralni a tengerpartra, hanem inkább hőszigetelésre, ablakcserére, netán napkollektorok megvételére költi a rendelkezésre álló összeget. Ugyanis a kép annyira riasztó lenne, hogy változtatás nélkül, 20-30 év múlva már nem lenne hová elutazni és pláne nem mivel.
Igen, az a szigetelőanyagot, ablakokat, vagy napkollektorokat gyártó cég, amelyik ezt megvalósítaná, jól járna. Na és? Leginkább mi, emberek, és szegény kis agyongyötört bolygónk járna jól, nem?
Végül, íme az a Zen-tanítás egyben, aminek a kezdetét idéztem a poszt elején. Gondolkodjunk egy kicsit! Akár játszva.
„Mit remélsz elérni azzal, ha lemondasz a világról?
Nem kell a munkád nyűgjeivel törődnöd.
Nem kell a kapcsolataid érzelmi hullámvasútjával foglalkoznod.
De hogyan létezel?
Ki etet majd?
Ki nyújt menedéket számodra?
Azt hiszed, pusztán azzal, hogy lemondasz a világról, megérdemled, hogy bizonyos dolgokkal egyszerűen ellássanak téged?”
Nirvanya
