Az emberek mindenféle kifogást és ürügyet találnak arra, hogy miért teszik azt, amit épp tesznek

Nirvanya 2011.04.29. 00:00

 

„Az emberek mindenféle kifogást és ürügyet találnak arra, hogy miért teszik azt, amit épp tesznek, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár rájuk vagy másokra nézve.”
 
Mindennapi harcocskáink…
 
Érdekes dolgokat tud művelni egy pár… nem, nem akarok pikáns részleteket megosztani az olvasóközönséggel, bár biztos nem bánná…
 
Csak végiggondoltam egyet s mást, blogírásaim közben. Például itt van ez a szelektív hulladékgyűjtés. Érdekes módon, a férjem nagyon ágál ellene. Vagy nem is ágál, csak nem veszi tudomásul ebbéli törekvéseimet. Mert kényelmetlen számára, vagy nem is tudom. Tehát: én próbálom valahol összegyűjteni a papír, műanyag és üveghulladékot, ő pedig, a lehető legváratlanabb pillanatokban, fogja az egészet, és kiviszi a kukába. Amelyik így aztán majd kidurran.
 
Nos, mi köze ennek ahhoz, hogy milyen furcsaságokat produkálhat egy amúgy harmonikus párkapcsolat? Csak annyi, jelen esetben, hogy ugyanezen férjem volt az, aki a már sokat emlegetett, és a gyermekünk allergiája miatt elkerülhetetlenné vált, felújítás során, a hőszigetelőanyagot övező csatározásaink alkalmával, az evidens penész-mentesség, a várható energia-megtakarítás és a tűzvédelmi előnyök mellett még azzal is érvelt, hogy milyen jó lesz ez a kőzetgyapot, mert nincs benne semmi műanyag, ez egy közvetlenül a természetből nyert anyag. Még a műanyag-ellenességemet és természetesség „mellettiségemet” is a maga javára akarta fordítani, hogy meggyőzhető legyek.
 
 
 
 
 
Végül is, alkut kötöttünk. Belementem, hogy a jól hőszigetelő, energiatakarékos, tűzvédelmi szempontból is kiváló, remek hangszigetelő, és a levegőével szinte megegyező páraáteresztő képességű hőszigetelőanyagot megvegyük, cserébe ő eljön velem egy nyílt napon egy hulladékfeldolgozó-üzembe (végül nem is kellett nyílt napra várnunk, akadt egy lelkes ismerős), és talán elfogadja, hogy igenis fontos a szelektív hulladékgyűjtés.
 
 
 
 
És hát, megvettük és feltettük a drágább, ámde ár/érték arányban sokkal előnyösebb hőszigetelőanyagot, élvezzük is sok jó hatását (remélem, a tűzvédelmi résznek sosem kell előtérbe kerülnie), és elmentünk nemrégiben ebbe a hulladékfeldolgozó-üzembe. És bár a felújítás során fel nem tudtuk „fújni” aprócska lakhelyünket, azért mégis sikerült találni azóta egy megfelelő helyet, ahol gyűjthetem (gyűjthetjük) szelektíven a háztartási szemetünket is. Igyekszünk ugyan kevés műanyagot használni (pl. kerüljük a PET-palackokat), az itt összegyűlt szemetet általában együtt visszük el hétvégente a szemétgyűjtő-szigetre. A kukánk is fellélegzett, és a lányunk is tudja már, hogy a sárga konténer a műanyagoké, a kék a papíré, stb… 
 
Nirvanya
 

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 12 komment · 5 trackback

Megfigyelheted a fizikai világ eseményeit magad körül

Nirvanya 2011.04.27. 00:00

 

„Megfigyelheted a fizikai világ eseményeit magad körül.
Szemtanúja lehetsz a többi ember cselekedeteinek.
Akár hátra is dőlhetsz, és szemlélheted, ahogy a saját életed elmúlik – várva, hogy egyszer véget érjen.
 
Vagy, választhatod a tudatosságot, és aktív, cselekvő részese lehetsz ennek az isteni melodrámának.”
 
Mi is az igazi spórolás?
 
Nemrégiben visszaolvastam a blogra felkerülő kommenteket. Mármint főként azokat, amiket nem pusztán a másikba rúgási vágy fűtött.
 
És újra elmerengtem azon a kérdésen, ami kb. úgy szólt, hogy „igen ám, de ki fizeti a révészt?”, utalva ezzel arra, hogy szép és jó gondolat az, hogy úgy alakítsuk át az otthonainkat, hogy az energiatakarékos legyen számunkra, és a Föld számára is, de miből és mennyiért álljuk ezeket a szükséges átalakításokat?
 
Igen, jogos a felvetés. Csak hogy, szerintem ez egy összetettebb dolog. Messziről indulnék… Számomra, aki a közigazgatásban is dolgoztam, szinte már rögeszme, hogy a sport kezelése és az egészségügy megmentése jegyben jár. Méghozzá egy egészen egyszerű „képlet” jegyében: ha az embereket ösztönözzük az egészségesebb életmódra, a rendszeres testmozgásra, és ezzel a túlsúly elkerülésére is, akkor kevesebb – főleg krónikus – beteget kell majd ellátnia az egészségügynek. Gondolom, ezt a képletet kevesen vetik el, bár persze még biztos mindig ott sorakoznak a „l’art-pour-l’art” kötekedők…
 
Hogy miért nyögi még mindig az egészségügy az adósságok súlyát, és miért billeg állandóan a teljes katasztrófa szélén? És miért nem látunk sportoló tömegeket? És miért látunk helyette nyáron, a balatoni strandon elhízott családokat lángos-hegyekért sorban állni?
 
Nos, szerény, ámde most tényleg némiképpen kritikus, véleményem szerint, azért, mert ehhez hosszú távú gondolkodásra lenne szükség. Azzal pedig kevés választást lehet megnyerni, vagy még inkább: újra megnyerni. Ezért öntjük milliárdos nagyságrendben a pénzt az egészségügy nevű feneketlen zsákba, és ezért nem jut a (tömeg)sport nevű éhes szájnak. Pedig ott az a roppant egyszerű képlet…
 
 
 
 
 
 
Nos, a CO2-kibocsátásra és a féktelen energia-pazarolásra visszatérve, szerintem hasonló a helyzet. Mert ki akar most költeni komolyabb összeget arra, aminek hasznát csak hosszú évek után érzi majd meg igazán? Kit érdekel az, hogy az unokáink milyen „globális” betegségekben szenvednek majd, ha egyáltalán lesznek unokáink? Kit érdekel, hogy hányféle allergiában és hányféle „korlátozásban” lesz részük (pl. nem lehet majd maszk nélkül az utcára lépni… de jó is lesz a divat-tervezőknek: egy teljesen új lehetőség!!!)
 
 
 
 
 
 
 
Tehát: mit is spórolunk meg azzal, hogy ha most nem költjük el a szükséges összegeket arra, ami jövőbeni takarékosságot és az energia tartalékok fenntartását eredményezheti? Igen, a mai pénzünket megspóroljuk. A jövőnkét viszont nem. Mindazonáltal, ezt igen nehéz egyéni szintre levinni. Nehéz lenne egy gyereknek megmagyarázni, hogy mi most azért nem nyaralunk, azért nem járunk moziba, vagy azért nem eszünk soha étteremben, mert az ő jövőjét kívántuk biztosítani az igen költséges átalakításokkal (mondjuk a lakhelyünkön). Ezért aztán, ezt a fajta „spórolást”, takarékosságot, gondoskodást a jövőről, felsőbb szinteken kellene „kötelezővé” tenni és a finanszírozási programokat kidolgozni. Ami természetesen nem történik meg (eddig legalábbis nem), mert az felső szinten jelentene költségeket, terhelné a központi büdzsét. Viszont a költségek „eredményei” nem jelentkeznének egy választási cikluson belül. És itt visszajutunk a rövidtávú gondolkodás csapdájába, amiről a bejegyzésem elején is írtam.
 
Nirvanya

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 1 komment

A természet a maga tökéletességében csendes

Nirvanya 2011.04.22. 00:00

 

„A természet a maga tökéletességében csendes.
A város pillanatra sem szűnő intenzitással dübörög.”
 
Allergiás vagyok a zajra
 
„Allergiás vagyok”! Milyen könnyen használjuk ezt a kifejezést. Netán arra, hogy allergiások vagyunk a műkörmös nőkre, a megjátszós férfiakra, a hisztis gyerekekre, a póráz nélkül sétáltatott kutyákra.
 
Az allergia szóra én is különösen érzékeny (allergiás?) vagyok, amióta a saját gyermekem egy eléggé komoly formájától szenved, így természetesen nehezen tolerálom, ha valaki „csak úgy”, szinte poénból, használja ezt a kifejezést. Mert könnyedén mondunk ilyeneket, és csak felnagyítunk egy bosszantó érzést. Valahogy így kezeltem én is, amikor a férjem olyanokat nyilatkoztatott ki, hogy ő „allergiás a fővárosra”, netán „allergiás a zajra”. Persze, tudom, hogy elvágyódik innen, egy Balaton-parti faluba vagy városba. Meggyőződése, hogy ott nyugodtabb életet élhetnénk, amely során ő sem lenne olyan feszült. Feltűnt, hogy mióta egy „sikeres” forgalomszervezésnek köszönhetően eddig kevésbé zajos utcánkat ellepték a gépjárművek, melyek bizony éjszaka is komoly zajforrást jelentenek, egyre feszültebb idegesebb, de mintha én sem lettem volna elég nyugodt. Nem beszélve kislányunkról, aki egyre gyakrabban ébredt nyűgösen, hisztisen.
 
Kezdtem keresgetni a neten, és néhány, számomra addig nem ismert információ rádöbbentett az összefüggésekre. Sose tudtam például, hogy a zaj hosszú távon ilyen ártalmas hatással lehet egészségünkre. Emberek milliói vannak folyamatosan kitéve zajártalomnak. A zaj stresszt és koncentráció-zavarokat okoz, továbbá rontja a jó közérzetet is. Okozhat stresszel kapcsolatos szívpanaszokat, valamint komoly negatív társadalmi és gazdasági
hatása lehet. Világszerte mintegy 120 millió embernek tartós hallásproblémája lehet a Világegészségügyi Szervezet (WHO) szerint.
A zajszűrés hiánya nem csupán nehezebben elviselhetővé teszi az életet a zajos környezetben élő emberek számára, hanem sokunkat megakadályoz a szabad zenei önkifejezésben és egyéb örömteli, de zajjal járó tevékenységekben.
De ha ez igaz (már pedig igaz), akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem szentelünk nagyobb figyelmet a zajvédelem, a hangszigetelés témakörének? Már megint csak utólag ismerjük fel, hogy mi lett volna nekünk jó?
 
Családomra tekintve ebben a témában is lépnünk kellett, és igen, újra csak kezünkre játszott a tervezett házfelújításunk. Utánajártunk és megtaláltuk azokat az építési megoldásokat, amelyek az elmúlt időszakban felmerült problémáinkra, a családunk békéjét már-már fenyegető gondokra megoldást nyújtottak. 
 
A felújítás óta a hálószobákba nem szűrődik be szinte semmi zaj (ez a hangszigetelt ablakoknak és a kiváló hangszigetelő tulajdonságú kőzetgyapotnak köszönhető), s családom tagjai kipihentebben ébrednek. Én sem érzem magam olyan feszültnek, sokkal jobban tolerálom férjem „álmodozásait” és kislányom (egyébként jóval redukáltabb számú) hisztijeit.
 
A városból való elvágyódás mértéke is csökkent páromnál, bár tudom, ez örök igény marad.
Az mindenesetre megnyugtat, hogy itthon sokkal kellemesebb a klíma. Minden értelemben.
 
A Zen-tanítás egyben:
„A természet a maga tökéletességében csendes.
A város pillanatra sem szűnő intenzitással dübörög.
Te vagy, ahol vagy.
 
Csendesítsd el az elméd a dübörgésben, és megismered a nirvánát!”
 
Nirvanya
 

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 8 komment

A tudatosság a legegyszerűbb tudomány

Nirvanya 2011.04.20. 00:00

 „A tudatosság a legegyszerűbb tudomány.

Mégis, a tudatosság absztrakt természete miatt ezt a tudományt a legnehezebb meghatározni.”

 

Igazad volt…

 

 

Sokszor érvelek a férjemnek, és néha már pici lányomnak is, azzal, hogy egyáltalán nem azért magyarázok nekik el bizonyos dolgokat, hogy utána, amikor rájönnek, hogy volt benne valami, azt hallhassam, hogy „igazam volt”. Merthogy a megelőzés, akármiről legyen is szó, fontosabb, mint az öröm, amit az okoz, ha kiderül, hogy tényleg megfogadható és elfogadható tanácsot adtam.

 

Klasszikus példaként említhetném, azt, amikor a gyermeknek azt magyarázzuk, hogy ne próbálkozzon a lépcsőn (műanyag, fröccsöntött) motorral való leguruláson, mert nagyon megütheti magát; majd a gyermek ránk sem hederít, elindul lefelé a lépcsőn (műanyag, fröccsöntött) motorral, útközben lerepül róla, jól megüti magát és a zokogástól ordítva jön hozzánk vigaszért.

 

Hát persze, motyoghatjuk neki, hogy mi szóltunk, és lám-lám, ugye igazunk lett. De ez a tényen, hogy szegényke megsérült és bánatos, mit sem segít.

 

Nos, nemrégiben, megállapíthattam, hogy ez felnőttként is ugyanígy működik.

 

Ugyanis, a már többször említett felújításunk során, amikor is ugyebár főként a szigetelésre fektettünk hangsúlyt (többek között leánykánk akut penész-allergiája miatt), a férjem makacssága miatt, egy olyan hőszigetelőanyagra esett a választásunk, amelyik a páraáteresztésen kívül, azzal is büszkélkedhetett, hogy tűzálló.

 

Férjem ritkán makacsolja meg magát, de ez egy ilyen eset volt. Érvelt, hogy ha már felújítunk, legyünk alaposak. Ahogyan a lányunk allergiájára sem gondoltunk, mint eshetőség, egészen addig, amíg be nem következett, úgy a tűz is ilyen dolog lehet. Sőt, még füstjelző-berendezéseket is szereltetett minden helységünkbe! Azt mondta, ő nyugodtan akar aludni, és nyugodtan akarja elhagyni az otthonát minden reggel, munkába menet. Érvelt azzal is, hogy az éves kéményseprői vizsgálat sem ér sokat, hiszen hogyan tudnák megállapítani, hogy minden rendben működik-e a teljes fűtési rendszerünkkel röpke két-három perc alatt, amíg bekukkantanak a kéményünkbe. Jobb, ha a sorsunknak magunk válunk kovácsává, a lehetőségeken belül, természetesen.

 

Mérleg vagyok, így, ha ekkora határozottsággal találkozom, hát eszembe sem jut ellenkezni…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már-már el is felejtettem ezt a kis intermezzót. Erre a múlt héten, találkoztam egy barátnőmmel, aki egy Budapesthez közeli kisvárosban lakik, és elmesélte nekem egy nemrégiben átélt sokkoló élményét. Elmondta, hogy az utcájukban, a szeme láttára égett le egy családi ház, szinte pillanatok alatt. Elmondta, hogy mennyire rossz volt látni, ahogy a ház lakói –szerencsére mind épségben – elkeseredetten próbálták egy-két tárgyukat kimenteni a házból, ami olyan erősen lángolt, hogy az azonnal riadóztatott tűzoltóknak is komoly munkájukba tellett eloltani.

 

Hirtelen bevillant nekem a férjem érvelése. És hirtelen hálát adtam a sorsnak, hogy ilyen gondoskodó és előrelátó férfit sodort hozzám az élet. Aki nemcsak remek férj és apa, de egy igazán gondoskodó családfő is.

 

És örülök, hogy csak így kellett neki azt mondanom: igazad volt! És nem úgy, hogy nézzük a házunkat, ahogy porrá ég, mert nem a kicsit költségesebb ámde tűzálló hőszigetelést választottuk.

 

Azt gondolom, hogy az eddig érkező kommentelőknek is üzenhetem ezt: egyáltalán nem fog örömmel eltölteni, ha pár évtized múlva kiderül, hogy mégis nekem volt igazam abban, hogy jobb lenne már egyéni szinten is minden tőlünk telhetőt megtenni a környezetünk védelmében, akár egyetértenek a tudósok a CO2-kibocsátás káros hatásait illetően, akár nem. 

Nirvanya 

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya Szólj hozzá!

„A tudatosság a legegyszerűbb tudomány”

Nirvanya 2011.04.18. 00:00

 „A tudatosság a legegyszerűbb tudomány”

 

Gyerekek és környezettudatosság

 

Mielőtt nekiálltunk volna felújítani a házunkat, lefotóztam minden bepenészedett sarkot, falrészt. Kicsit mementóul is, hogy lám-lám, hol és hogyan éltünk. Legfőképpen viszont azért, hogy megmutathassam kicsi lányomnak, hogy mit kell kerülnie, ha nem akar komoly, fuldoklásba átmenő köhögőrohamot kapni. Kicsi még, persze, de – ahogy mondani szokták – „nem hülye”. Tudja, hogy ha jót akar magának, akkor kerüli a számára rosszat. Ugye milyen egyszerűnek, szinte túl triviálisnak tűnő egyenletet old ő meg nap, mint nap? Megkérdezhetnénk néha magunkat is: mi is így élünk?

 

Tehát, a lányom tudatosan vigyáz magára, felteszi a maga kérdéseit, és a kapott válaszokat becsben tartja. Bizalmas irányomban, és remélem, hogy ez így marad, nem kell majd csalódnia. Oda szeretnék ezzel kilyukadni, hogy igenis sokat tehetünk, hacsak apránként is, Földünk jövőjéért már azzal, ha a gyerekeinknek „berögzítünk” jó pár környezettudatos vagy csak simán „takarékos” cselekedetet. Legelőször természetesen azt magyaráztam el neki, hogy miként sikerült kiszorítanunk a párát és a vele érkező penészt a házunk falairól. Az ő szintjén meséltem neki a szigetelés, a páraáteresztő szigetelés fontosságáról, a jól záródó ablakok hasznáról és az épületek megfelelő szellőztetéséről. Ugyanakkor, sok-sok apró, mindennapi felelős fortélyra is tanítom. Ne folyassa a vizet fogmosás közben. Gyűjtsük szelektíven a szemetet, jöjjön velünk, ismerje meg a folyamatot. Válasszunk olyan termékeket a boltban, amin kevés a csomagolás. Vigyünk saját szatyrot a boltba, ne ott kérjünk / vegyünk másikat. Ahová lehet, gyalog menjünk. Vagy biciklivel, vagy tömegközlekedéssel. Közben mondom neki, hogy mit miért csinálunk. Magyarázom állandóan. Igen, gyakorlatilag „szájba rágom”, amíg ezek magától értetődő gesztusaivá nem válnak. Ezek csak példák, ezer más, apró dolgot is említhetnék. „Visszajelzést” is kapok tőle arra vonatkozólag, hogy érdemes így csinálni. Ennek egyik ékes példája az volt, amikor tavaly nyáron nem hagyta őt nyugodni, hogy a balatoni nyaralóhelyünk melletti árokban szemét van. Kiszedtük közösen – bevallom, az ő kezdeményezésére -, és még egy feliratot is „lediktált” nekem, amiben arra szólítottuk fel az arra járókat, hogy ne szemeteljenek és vigyázzanak a környezetükre.

 

Mert mi ennyit már megtehetünk. Tisztában vagyok vele, hogy a kínai vagy indiai kisgyerekek még hosszú évtizedekig nem hallanak majd környezetvédelemről és – szelektív – szemétgyűjtésről, de ez minket nem ment fel. A felelősség a miénk is.

 

Ezen a héten lesz a Föld napja. Ennek keretében szervez a Természettudományi Múzeum egy programsorozatot gyerekeknek, ahol újabb és újabb „apró tudás” birtokába kerülhetnek, amik mind abban segíthetnek, hogy a következő generációnak már magától értetődő legyen az, hogy nem pazarolunk, figyeljük és védjük a környezetünket, mert különben visszafordíthatatlanul tönkretesszük.

 

Ez a múzeumi programsorozat a Föld napja mottóját követi, ami így szól:

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ehhez a jelmondathoz még hozzáteszi: „Mit gondolsz, te is tudsz változtatni a világon?” (Forrás: http://www.mttm.hu/hu/aktualitasok)

 

Szeretnék abban bízni, hogy egyre több gyerek és persze felnőtt is felteszi magának ezt a kérdést és a válasz nem egy hárítás lesz újra.

 

A Zen-meditáció egészben:

 

A tudatosság a legegyszerűbb tudomány.

 

Mégis, a tudatosság absztrakt természete miatt ezt a tudományt a legnehezebb meghatározni.

 

Mivel a tudatosság ilyen absztrakt, az emberek bármit mondhatnak róla, amit csak akarnak, és mégis biztosan találnak valakit, aki hisz nekik.

 

A hit megvilágosodás?

Nem!

A megvilágosodás a hiedelmeidtől való megszabadulás, a saját tudatosságodba való belépés,

S a saját kozmikus felébredésed kibontakozása.”

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 3 komment

"Hányszor ettél úgy, hogy egyetlen falat ízére sem figyeltél?"

Nirvanya 2011.04.15. 00:00

 

Hányszor váltál tudatossá egy élmény kellős közepén, és ismerted fel, hogy éled ugyan, de igazából nem tapasztalod?
 
Ijesztő allergiák
 
Elárulom, hogy abban a meggyőződésemben, hogy nem biztos, hogy úgy használjuk a világunkat, ahogy azt kellene, - és ezáltal nem is úgy működik a világunk, ahogyan kellene - az is megerősített, amikor kiderült a gyerekemről, hogy allergiás.
 
Miért egy ekkora ugrás és következtetés egy banális diagnózisból? Hát pontosan a banalitása miatt. Mint a legtöbb anyuka – gondolom -, én is utánanéztem kislányom penészallergiájának, amikor megállapították. Noha teljesen megbízom a „messze földön híres” allergológusunkban, azért szerettem volna minél többet megtudni erről a problémáról.
 
Hihetetlen, hogy mennyien szenvednek ettől, és megannyi allergiától! Gyerekek, felnőttek egyaránt. A mi orvosunk azt is mondta, egyébként, hogy előbb-utóbb mindenkinél meg lehet állapítani valamilyen allergiát, vagy legalább is „érzékenységet”. 
Szerintem, érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy miért is van ez. Talán azért, mert annyi olyan „nem-természetes” hatás ér minket életünk során, hogy a szervezetünk előbb vagy utóbb „besokall”.
 
Élünk a szennyezett levegőjű városainkban, esszük az állítólag vagy tényleg sokszor génkezelt élelmiszereket, bezárjuk magunkat műanyaggal leszigetelt házakba és beszívjuk a penészes levegőt, olyan anyagokkal és készülékekkel vesszük magunkat körül, amelyek „sugározzák” ránk, „kipárologtatják” a káros anyagokat. És persze: rohanunk, stresszelünk, gyorsételeket és félkész ételeket kapkodunk be, módszeresen pusztítjuk magunkban mindazt, ami próbálna a természet eredetileg megalkotott útján működni.
 
A mi kislányunk szervezete hamar jelzett. Ő a penészt, a kissé nedves falakat nem bírta. Aggasztó rohamai bírtak minket rá arra, hogy mihamarabb változtassunk.
 
A tiszta hegyi levegő és a tengeri szél mind jót tettek, de mivel egyik helyen sem tudunk állandó tábort verni, a saját környezetünket kellett átalakítani. No meg az életmódunkat, és vele együtt egy kicsit a gondolkodásmódunkat. Hogy egy kicsit a kezdeti idézetre is visszautaljak: mi már „nem eszünk úgy, hogy közben nem figyelünk a falat ízére”.
 
Figyelünk. Nem görcsölünk, hanem kezdjük felmérni, hogy másként is lehet, és másként is kell. Mivel az allergia megállapítása nagyjából egybeesett lakóhelyünk felújításával, természetesen felkutattuk a legalkalmasabb anyagokat, mind a hőszigetelés terén, mind a lakberendezés, a burkolatok és a bútorok terén. Kezdtük tehát a páraáteresztő kőzetgyapottal és „zártunk” a kókuszmatraccal, no meg a szegény teknős gyerekszobából való kiűzetésével. Tudom, hogy milyen ágyneműt és huzatot vegyek, hogyan mossam és szellőztessem őket, ahogyan a ház komplett levegőcseréjére is jobban odafigyelek.
 

 

Otthonunk belső klímáján, levegőjének minőségén, amennyire lehetőségeink engedték, javítottunk. Csökkentek is kislányunk tünetei, azoknak erőssége. Ha valaki hasonló cipőben jár (és tudom, sokan vannak) érdemes a fent leírt változtatásokat végrehajtani. Persze, tisztában vagyok vele, hogy ez így még nem elég. Mert nemcsak a mi házunkban tartózkodik. De legalább otthon jól érzi magát, és itt nem kell aggódnom.

Nirvanya

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 3 komment

„Születésünktől fogva arra neveltek minket, hogy viaskodjunk a világgal, a gondolatokkal, érzelmekkel és érzésekkel.

Nirvanya 2011.04.13. 00:00

 

A személyiség és a kultúra, amiben élünk, egy sor irányelvet nyújt.
 
 
A meggyőződésekről
 
Amióta világ a világ, legalább is, amióta a világom a világom, azt tapasztalom, hogy a tudósok mindig nagyon határozottan állítanak valamit. Hol ezt, hol annak a tökéletes ellentétét. Mindig nagy meggyőződéssel és komoly érvrendszerrel.
 
Így, például, általános iskolás koromban még úgy tanultam, hogy ezredévekben tekintve, bolygónk éppen a jégkorszak felé halad. Emlékszem, hogy kicsiként ezt úgy képzeltem, hogy: „jaj de kár, mire felnőtt leszek, még hosszabbak lesznek az általam addig sem kedvelt telek és nem fürödhetek majd annyit a Balatonban, mert fázni fogok.” Nem mértem fel, hogy több emberöltőnyi messzeségről beszéltek.
 
Ehhez képest, az utóbbi bő egy évtizedben unos-untalan azt hallani, hogy a Föld globálisan melegszik. Persze, ezt lehet úgy érteni, hogy ahhoz képest, amilyen folyamatoknak most végbe kéne menni. Vagy úgy, hogy az emberi tevékenység teljesen a feje tetejére állította a több évezredes folyamatokat.
 
Nemrégiben azt hallottam a rádióban, hogy vannak olyan tudósok, akik, komoly számításokat végezve – tehát nem „dilettáns anyukaként” -, azt próbálják bizonyítani, hogy nincs is globális felmelegedés. Ezeket a tudósokat a „tudóstársadalom” másik része igyekszik kivetni magából… Kinek van igaza? Illetve, mi (vagy ki) motiválja azokat, akik a tényadatokkal és a napi élet tapasztalataival szembe menve, igyekeznek ködös elméleteket gyártani.
 
Akár azt is gondolhatjuk, hogy a tudósok sem tudnak mindent. Vagy nem jól. És tévedhetnek.
 
Rosszul érzem magam, amikor azt a megjegyzést kapom, hogy de hát teljesen mindegy, hogy van-e lyuk az Antarktisz felett, mert úgysem akar senki ott napozni. Persze megkérdezhetném  a „tudós” hozzászólót, hogy akkor miért ég össze manapság a bőrünk itt a Ráktérítő és az Északi sarkkör között a mérsékelt égövben félóra napozás után?                                                                              Lehet ezt elbagatellizálni, de ez önbecsapás,ahogy korábban írtam hárítás.
Akárcsak az a kijelentés, hogy a CO2 kibocsátás túl van lihegve. Netán azt, hogy mit izgulunk az ózonlyuk miatt, és nincs is köze a CO2-höz, csak a CFC-hez. 
 
CO2 vagy CFC? Egyik túllihegve, másik nem? Nincsenek is problémák?
Hasznos globális felmelegedés, a jövőnket pozitívan befolyásoló ózonlyuk? Nem tudok erre mást mondani: badarság.
Felvilágosult tudósaink által elém tárt tények, és főleg az, amit nap mint nap tapasztalok, arról mesélnek, hogy a lakossági „hozzájárulás” Földünk tönkretételéhez igen jelentős.
 
 
Sok minden hit kérdése gondolhatjuk, de a felelősség közös. Tisztelem mások véleményét, de ha annak mozgatórugója pusztán a jelenlegi rossz állapotok kényelmi szempontok szerinti konzerválása, akkor fel kell, hogy emeljem a hangom. Ébresztő emberek! Ne dugjátok a fejeteket a homokba! Ne kifogásokat, hanem megoldásokat keressetek! 
Én a tiszta levegőben és a mértékletességben hiszek, erről próbálok írni. Hiszem, hogy azzal csak jót tehetünk, bármelyik tudós tanait tartjuk is magunkénak, ha nem pazarolunk. Sem energiát, sem papírt, sem pénzt. Ha végiggondoljuk fogyasztásunkat minden téren. Szerintem jobb, egy kellemes klímájú, jól szigetelt, páramentes házban élni, kis fűtésszámlával. Szerintem jobb újrahasznosítható és újrahasznosított anyagokat használni a mindennapi életben. Szerintem jobb vízszűrőn átszűrt csapvizet inni, mint PET-palackokat venni.
 
Szerintem jobb elmagyarázni a gyereknek, hogy nem veszünk meg minden műanyag játékot, amit a boltban lát, mert nem az a lényeg. Szerintem jobb egy „organic cotton” típusú pólóból venni egyet, mint a kétesebb eredetűből hármat. Szerintem elég, ha ott van világítás, ahol éppen tartózkodunk, és nem kell az egész házat díszkivilágításban tartani.
 
 
Közhely, vagy sem, azt is tartom, hogy jobb félni, mint megijedni. Jobb félni attól, hogy esetleg igaza van annak a tudósnak, annak a kutatásnak, amelyik a CO2 kibocsátást teszi meg fő-bűnbaknak az ózonlyuk miatt. Mert lehet, hogy a CFC is hozzájárul, vagy csak az, de az biztos nem árt, ha visszafogjuk a CO2 kibocsátást is. A Földnek jót teszünk, nagy valószínűséggel. 

Abban is bízom, hogy nem okozhatok kárt, ha blogban írom meg azt, hogy érdemes végiggondolni a fogyasztásunk visszafogását bármilyen téren. Takarékoskodni esetleg, de mindenképpen elkerülni a pazarlást.  Szerintem ezek követhető célok, de legalábbis nem gáncsolandók.

Nirvanya

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya Szólj hozzá!

„Mit remélsz elérni azzal, ha lemondasz a világról?”

Nirvanya 2011.04.11. 00:20

 

Játsszunk, de gondolkodjunk!
 
Tele van a város egy olyan játékot hirdető plakáttal, amelyben azt ajánlják fel, hogy modellezzük le, milyenek leszünk 20-30 év múlva, ha megtartjuk jelenlegi étkezési és mozgás kultúránkat. Viccesnek tervezték, mert ismert embereket láthatunk rajta meglehetősen eltorzítva. Persze, vicces is. De azért nagyon komoly mondanivalója, üzenete is lehet ennek a „játéknak”.
 
Például az, hogy ha valaki kitölti teljesen őszintén az ezzel járó tesztet. Az őszinte alatt azt értem, hogy nem túlozza el szánt szándékkal a válaszokat csak azért, hogy a végén láthassa magát teljesen kövéren; vagy esetleg éppen ellenkezőleg, próbál - önámítva magát - hízelgőbb képet kialakítani az amúgy teljesen egészségtelen életviteléről. Tehát, ha az őszinte válaszok egy ijesztő jövőt festenek le valakinek, esetleg talán lesz kedve változtatni bizonyos szokásokon.
 
 
Ez mindenképpen hasznos lehet. Feltételezem, hogy a reklám-kampány mögött lapul egy fogyókúrás vagy fitnesses cég, de ez különösebben nem is izgat. A lényeg az, hogy ez segíthet az embereknek abban, hogy egészségesebb életmódra váltsanak. Ez jó az embereknek, mert ha egészségesek, jobb közérzettel és esetleg tovább élhetnek. Ez természetesen jó az egészségügynek, hiszen kevesebb olyan ellátást kell nyújtania, ami azokra a betegségekre irányul, amit az elhízás és a mozgásszegény életvitel okoz. Hogy emellett ez még valamilyen cégnek is hasznot hajt, az engem egyáltalán nem zavar.
 
És akkor most kanyarodjunk vissza az én „vesszőparipámhoz”, ezen kampányból kiindulva. Sokat beszélnek az „ökológiai lábnyomunkról”, ami, azon túl, hogy szerintem zseniális kifejezés, még nem mond sokat egy magamfajta átlagembernek. Igen, tudom, ki lehet számolni és esetleg szörnyülködni. Netán még azt is megmondják, hogy ez mekkora erdő-csökkenést eredményez évente a brazil esőerdőkben. Igen, de ez olyan messzinek és megfoghatatlannak tűnik!
 
 
Mi lenne, ha elindulna egy, a fentiekhez hasonló, reklám-kampány arról, hogy mit okozhat a saját CO2-kibocsátásom a közvetlen környezetre kiszámítva? Tehát: a teszt az energiafogyasztási szokásokról kérdezne, és a végén kapnánk egy képet a saját kertünkről, vagy utcánkról, netán falunkról vagy városunkról kb. 20-30 év múlva – úgy, hogy azt feltételezzük, hogy nem változtat senki a szokásain. Valószínűleg senki nem kacagna.  
Szerintem, nem egy és nem kettő olyan ember lenne, aki úgy döntene, hogy mégsem megy idén nyaralni a tengerpartra, hanem inkább hőszigetelésre, ablakcserére, netán napkollektorok megvételére költi a rendelkezésre álló összeget. Ugyanis a kép annyira riasztó lenne, hogy változtatás nélkül, 20-30 év múlva már nem lenne hová elutazni és pláne nem mivel.
 
 
Igen, az a szigetelőanyagot, ablakokat, vagy napkollektorokat gyártó cég, amelyik ezt megvalósítaná, jól járna. Na és? Leginkább mi, emberek, és szegény kis agyongyötört bolygónk járna jól, nem?
 
Végül, íme az a Zen-tanítás egyben, aminek a kezdetét idéztem a poszt elején. Gondolkodjunk egy kicsit! Akár játszva.
 
„Mit remélsz elérni azzal, ha lemondasz a világról?
 
Nem kell a munkád nyűgjeivel törődnöd.
Nem kell a kapcsolataid érzelmi hullámvasútjával foglalkoznod.
De hogyan létezel?
Ki etet majd?
Ki nyújt menedéket számodra?
 
Azt hiszed, pusztán azzal, hogy lemondasz a világról, megérdemled, hogy bizonyos dolgokkal egyszerűen ellássanak téged?”
 

Nirvanya

Címkék:egészség gondolatok életmód gondolatébresztő otthon nirvanya 7 komment

„Tégy, hogy válj valamivé!”

Nirvanya 2011.04.08. 00:00

Nem lehet mindig szerencsénk

Nagyon aktuális téma most a fukushimai atomreaktor okozta tragikus események és azok ki tudja meddig mutató következményei.

 

Tisztában vagyok vele, hogy ezt a balesetet a földrengés, a rettenetes földrengés okozta. Természetesen, nem szándékozom azt állítani, hogy ez is a természet bosszúja volt azért a gazságért, amit már jó ideje folytatunk ellene. Nem, a földrengések egy teljesen ép ózon-réteggel és egy egészségesebb levegőjű Földdel ugyanúgy megtörténtek.

 

Az atomreaktor problémája viszont felvet egy-két elgondolkodtató kérdést. Persze, a CO2-kibocsátásunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásából származik, és egy-egy atomreaktor létrejötte pont ez ellen kíván tenni. Tudom. Mindazonáltal, ahogy azt egy nagyon jó kis összeállításban olvastam nemrég, hogy: gazdasági szempontból  az a leginkább hosszútávon megőrizhető energia, amelyet fel sem használunk. (forrás: http://www.rockwool.hu/tobb+mint+hoszigeteles/energiahatekonysag)

De idekapcsolható egy másik idézet is: „...az emberek figyelme egyre inkább az energiahatékonyság felé fordul – ez az új energiafajták legolcsóbb formája.” (David O’Reilly, a Chevron elnök-vezérigazgatója)

 

Mit akarok ezzel mondani? Tulajdonképpen így vagy úgy, de szinte mindig ugyanazt: ne fogyasszunk annyi energiát és akkor nem lesz annyira szükség. Használjunk megfelelő, a lehető legenergiatakarékosabb hőszigetelést, a lehető legkevesebb műanyagot és papírt, gyűjtsük a szemetet szelektíven, de termeljünk is belőle kevesebbet, tehát: ne pazaroljunk!

 

Ez először a CO2-kibocsátás csökkenését segítené elő, amellyel párosulhatna – talán – az ózonréteg valamilyen szintű regenerálódása, egy pozitív forgatókönyvet követve. De segíthetne abban is, hogy inkább a más típusú energia-forrásokat preferálhassuk, mint pl. a szélerőműveket (én kifejezetten imádom őket), a napkollektorokat, stb. És akkor talán kevesebb ilyen atomreaktornak kellene megépülnie, kevesebb felületet adva az igen jogos félelmeinkkel velük kapcsolatban.

 

Ugyanis nem lehet mindig szerencsénk. Ez most Japánban történt, és állítólag – mondom: ÁLLÍTÓLAG!!! – minket nem érinthet. De mi lesz, ha legközelebb közelebb történik? Akkor nem ránthatjuk meg a vállunkat és nem mondhatjuk azt, hogy „de jó, hogy mi nem ott élünk!”.

 

Kénytelenek vagyunk egyéni szinten cselekedni azért, ami most már tényleg teljesen globális.  

Nekünk, nekem és nektek, kell csökkenteni a saját ökológiai lábnyomunkat azért, hogy az unokáinknak is lehessen hol megvetni a lábukat. És azért, hogy mi is emberként folytathassuk életünket. Nem egy rettegő és egyébként egyre több furcsa kórban szenvedő jószágként.

   

„Tégy, hogy válj valamivé!

(…)

Meg kell tenned az első lépést, mielőtt megérthetnéd a másodikat!”

Nirvanya

 

Címkék:élet család egészség gondolatok gondolatébresztő környezet otthon nirvanya 2 komment

„Az élet folyamatos eseményei közül idővel jó néhány elfogadott, megszokott kényelmetlenséggé válik.”

Nirvanya 2011.04.06. 00:00

Ez már a mi bőrünkre megy              

Korábbi  blogbejegyzések


Vannak dolgok, amiket az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia. Nos, véleményem szerint, mi mind pont ezt tesszük. Méghozzá szó szerint.

 

Áprilist írunk, és én már megvettem az első adag nagy faktor-számú, hippoallergén, irtó-drága-de-hatékony naptejet. Amit kenek a kislányom minden kilógó bőrfelületére, és persze a saját arcomra is. Nem piperkőcségből. Nem. Félelemből. Az én bőröm már sok jelet adott arra vonatkozólag, hogy a káros napsugarak roncsolták. Kislányom bőrét eddig még sikerült megóvnom De micsoda óvintézkedések árán!!! Folyton kenegetem szegényt, szinte az év minden napján már, napvédővel. Kalapot kap, amit utál, árnyékba zavarom, miközben a napon fürdőzne.

 

Nem tudom, ki hogy emlékszik a gyerekkorára… Kellett ennyire rettegnünk a naptól, amikor a Balatonon táboroztunk? Ugye nem? Ahhoz viszont még nem tartom magam vénnek (egy ötéves kislánnyal), hogy ne gondoljak arra döbbenten, hogy egy emberöltő sem telt el, és mekkora változást „sikerült” elérnünk. Az idézőjel annak szól, hogy ez egyáltalán nem dicsőség. A „sikerünk” az, hogy egészen rövid idő alatt annyira belerondítottunk bolygónk ökológia egyensúlyába, hogy most már az évezredek óta éltetőnek tartott napsugártól is ódzkodnunk kell (és itt most még nem térnék ki az ugyancsak éltető vizek helyzetére…)

 

Belegondolni is, rossz, hogy ha az ózon-lyuk továbbra is csak tágul, ha a CO2 kibocsátás továbbra is nő, ahelyett, hogy radikálisan csökkenne, akkor vajon az unokáim – ha lehetnek majd még egyáltalán -, milyen eszköztárral mernek majd az utcára lépni? Maszkban, illetve szkafanderben?

 

No de ne is menjünk ennyire előre… Már most, 2011-ben is, hihetetlen gyakoriak a többé-kevésbé komoly bőrbetegségek, és ez, úgy tűnik, hogy nagy léptekkel súlyosodik. Erre mi sem erősebb bizonyíték, mint amit pl. ez a cikk (http://www.mon.hu/rekord-meretu-ozonlyuk---kozeledik-europa-fele/news-20110329-11111209) is jelez… Itt leírják, hogy „az utóbbi néhány hétben az ózon fogyása a 15-30 km-es magasságban soha nem látott intenzitással tovább folytatódott - adta hírül az Alfred Wegener Tenger- és Sarkkutató Intézet (AWI).”  És ennek mi köze a mi bőrünkhöz? Nos, a cikkben erre is megvan a válasz:

 

„A rendkívül alacsony ózonkoncentráció miatt fel kell készülni arra, hogy az idei tavaszon és nyáron a szokottnál is erősebben kell védekezni a Nap veszélyes UV-sugarai ellen - nem lesz ugyanis, ami megvédjen minket a különböző káros elváltozásokat okozó sugárzással szemben.”

 

Kell - illetve sajnos: kellene - még ennél tovább győzködni valakit arról, hogy abba kell hagyni a tékozló CO2-kibocsátást, hiszen, profánul fogalmazva: az tágítja az ózonlyukat?! Nem azon kellene trükközni, hogy melyik ország kinek és hogyan adja el a kvótáit, hanem meg kellene hozni a megfelelő helyi (értsd: országos) szintű intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy a lakosság, mint az egyik legfőbb CO2-kibocsátó, (ahogyan erre az előző bejegyzéseimben is utaltam) kötelező módon csökkentse az ő CO2 igényét!

És ennek egyik legeslegegyszerűbb, és a lakosság pénztárcája számára sem annyira megterhelő (hosszútávon semmiképpen sem) módja az, ha az épülő házaknál a passzív házak irányába tereljük a szabályozást, és a felújításoknál pedig (amiket pedig támogatni kell nagy mértékben) az energia-takarékos megoldások felé.

 

Hogyan építsünk Passzív Házat:


• Megfelelő hőszigetelés (300-500 mm kőzetgyapot anyag)
• Alacsony energiaigényű, háromrétegű ablakok
• Ne legyenek hőhidak
• Szabályozott szellőztetés hatékony hővisszanyeréssel
• Légzáró, és minden rés lezárva
• Optimális épülettájolás napenergia hasznosítására vagy attól történő védelemhez
• Alacsony energiaigényű berendezések

Az éves fűtési igény nem lehet nagyobb át a 15 kWh-nál
négyzetméterenként. A teljes primer energiafogyasztás
120 kWh/ m2 per évben maximált.

 

 

Azoktól pedig, akik számára a pénztárca-kímélés nem elegendő indok arra, hogy változtasson a lakóhelye energia-igényein, azt kérdezném meg, mit szólnának ahhoz, ha a gyermekük/rokonuk/barátjuk komoly bőrproblémákkal küzdene? Vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül egyáltalán nem mehetne ki a ragyogó napsütésbe?

Akkor sem cselekedne?

 

Ezért, ezt a posztot az elején idézett Zen-tanítás végső mondatával szeretném zárni:

„De vajon tényleg erről szólna az élet – a kényelmetlenségek elfogadásáról és elszenvedéséről?”

Nirvanya

Címkék:élet család egészség gondolatok gondolatébresztő környezet otthon nirvanya 6 komment

„Szereted, amit látsz? Ha nem, nézz másfelé!”

Nirvanya 2011.04.04. 00:01

 

A győztesekről

 
Ismer a politológia egy olyan játszmát, aminek a végén egy „win-win” helyzet alakul ki, azaz mindenki győz, nyer.
 
Szerintem, ha kicsit átgondolnánk a CO₂-kibocsátással kapcsolatos tényeket, akár egy ilyen játszmát is játszhatna az emberiség, de legalább is, egy bármekkora közösség, még akár egy család szintjén is. Ehelyett, az esetek többségében pont inkább mintha egy „lose-lose” helyzetet alakítanánk ki. Mindannyian veszítünk, mégsem változtatunk.
 
Elmagyarázom. Egyszerű. Kezdeném egy számomra sokkoló és ugyanilyen meglepő ténnyel. Nem a gyárak és nem az autók a főkolomposok bolygónk tönkretételéért, a CO2-kibocsátás legnagyobb részéért. Nem. Pontosan idéznék egy három évvel ezelőtt készített nemzetközi felmérésből: „Az épületek az energiafelhasználásunk mintegy 40%-áért felelősek, csakúgy, mint a mesterséges CO₂-kibocsátás nagyobb részéért.” Meglepő, ugye? Szinte hihetetlen, nem? Ha csak egy kicsit is követitek pl. Kína fejlődését, elképzelhetitek, hogy ott milyen mértékben nőhet az épületek száma?
 
Ezért aztán az egész emberiség számára létfontosságú, hogy az épületeket úgy kellene szigetelni és megvédeni a hőség és a hideg ellen, hogy a benne kialakítandó, emberek számára kellemes, hőmérséklet eléréséhez a lehető legkevesebb CO₂-kibocsátásra legyen szükség. Hogy ki mindenki nyerne így? Először is a természet, a bolygónk. Aztán az emberek, akiknek kevesebbet kellene költeni az energia-fogyasztásukért. Ki veszítene? Elárulom: senki! Nos, ez így a környezetvédelmi egyszer egy.
 
Most nézzük egy kicsit bonyolultabban! A repülőutamon ért „megvilágosodás” után, lázasan kutatni kezdtem mindenféle információk után, hiszen a szakember kölcsönlapját nem hozhattam magammal. És kerestem azokat a tényeket, adatokat, amik megerősítettek abban, hogy igen, az egyén szintjén tehetünk a legtöbbet. Ebben persze már rögtön „segítségemre” volt ötéves kislányom, aki, a kertvárosunkban (!!!) sétálva, egyre többször panaszkodott arra a téli időszakban, hogy büdös van. És tényleg az van! Nem tudom, hogy mivel és hogyan fűtenek a környezetemben, de nem jóval és nem jól, az bizonyos (És akkor még a levél és egyéb kertészeti szemét égetéséről nem is beszéltem, az egy külön téma…).
 
Tehát, lázas adatgyűjtésem során, ráakadtam egy pompás ábrára és egy egyszerű adatsorra. Ez a sor „Némethonból” került hozzám. Azt hiszem, a precizitásukról híres németeknek igazán bátran hihetünk. A következő párhuzamokat láthatjuk: Egy, a ’70-es években épült, gyengén szigetelt, kissé hebehurgyán (legalább is energia-megtakarítási szempontból) megépített épület most kb. 14 tonna CO₂-t ereget ki magából évente. Nos, ha ezt a házat a megfelelő szigeteléssel, légzáró ablakokkal és egyéb, a mai technikát használó energiatakarékos, megoldással felújítanák, ez a fogyasztás már 5,6 tonnára csökkenne évente. Ennél persze már csak az lenne a jobb, ha ez a ház nem létezne, és a helyére egy új építésű, a német (!) alacsony energia-felhasználási szabványok szerinti ház kerülne, amelyik már csak 2,8 tonnát igényelne évente. Eszméletlen, ugye? Kevesebb, mint a felére csökkenne a fogyasztás már egy szimpla, jól végigvitt, felújítás által!!!! (forrás: Deutsche Energie-Agentur)
 
Ki nyerne és mit? Természetesen, a felújítás pénzbe kerül. A megfelelő felújítás, energia-megtakarítási szempontból, pedig lehet, hogy még egy kicsit többe. De nem ésszerűbb dolog egyben elkölteni egy nagyobb összeget egyszer, mint többször kisebbet ugyan, úgy, hogy ez a többször kisebb igen hamar meghaladná az egyszeri nagyobbat? Mert a ráfordított összeg igen hamar megtérül, mondjuk például fűtés-számla szinten, hogy most csak a legkézzelfoghatóbbról beszéljek. És nyer a természet is. Főleg ő, szegényke. És nyer az utca, a környék, a város, az ország. És persze az én kislányom orrocskája és közérzete is. Ami egyáltalán nem elhanyagolandó!
 
Kérdem akkor: ha én, akinek ez nem szakmája, ilyen hamar felfogom ezt az egészet, akkor döntéshozatali szinten miért nem értik ezt meg? Annyi mindenre köteleznek minket! Miért pont a jövőnk, az életünk, leszármazottjaink sorsa nem érdekel senkit? Miért pont erre nem köteleznek minket? Vagy vannak ilyen szabályok, csak átsiklunk felette?
 
Tovább mennék, ha már a „win-win szituációnál” tartunk…. Tudtommal, azon kevés egyezség részeként, amire sikerült az energia-felhasználó nagyhatalmaknak (és simán csak nagyhatalmaknak) megkötniük, léteznek az országok számára előírt, kibocsátható CO₂-kvóták. Úgy tudom, hogy ezekkel a kvótákkal komoly „kereskedés” folyik az országok között. Tehát: ha van olyan, amelyik már „előrébb van” energia-gazdaságosság ügyben, és nem szükséges számára a neki fenntartott kvóta, „pénzesíti” ezt, és eladja egy olyannak, amelyik képtelen még ilyen takarékosságra (pl. Kína és az USA). Végülis, legalább globálisan nem termelődik több CO₂, mint amiről az egyezség szól. Bár a bolygó még mindig nem jár jól. De legalább az az ország, amelyik meghozza az energia-takarékossághoz szükséges intézkedéseket (és itt nem általános kilencórás takarodóra és lámpaoltásra gondolok), túl azon, hogy élhetőbbé válik, még jövedelmet is szerezhet belőle… Nem ebbe az irányba biztatnám a felsőbb vezetést, de ez sem lehet számukra hanyagolandó tényező. Lenne mit nyerniük…. 
 
Nirvanya  

 

Címkék:élet család egészség gondolatok gondolatébresztő környezet otthon nirvanya 8 komment

„A nirvánához vezető út minden ember számára különböző. Térképezd fel a saját ösvényedet!”

Nirvanya 2011.04.03. 18:01

A hárítás művészetéről

„Á, ha egy kortyot iszom, attól még nem lesz bajom!”
Ugye sokan hallottuk, netán mondtuk is, már ezt a mondatot?
És, az esetek nagy százalékában, ez igaz is. Aztán ott van egy pici százalék, netán ezrelék… És akkor történik valami. Valami visszafordíthatatlan, egy baleset, egy sérülés, netán egy igazi tragédia. És lehet, mondom: lehet, hogy nem mi voltunk a hibásak. Vagy nem csak mi. Mégis…. Kérdem én: ki tudna nyugodtan tükörbe nézni egy ilyen eset, baleset, tragédia után, ha „ivott egy kortyot”?
 
Azt gondolom, hogy mi, a Föld lakói, mind „csak egy kortyot” iszunk bolygónk ki nem fogyónak tűnő türelméből. Én is egyet, te is egyet, mindenki… És úgy gondoljuk, hogy nem azon fog múlni. Nem gond, ha mi nem gyűjtjük szelektíven a szemetet, hiszen Kína a világ legszennyezőbb országa, és milyen pici Magyarország és főleg mi, Kínához képest! Meg aztán, jó, mi nem égetünk az udvaron faleveleket, de Pista bácsi az utcában októbertől áprilisig mindig! Akkor meg? És folytathatnám. Ugye ismerős?
 
Természetesen senkinek sem kívánom, de lehet hogy nem is olyan sokára, eljön egy személyesebb eset, egy probléma, egy sérülés, egy baleset, esetleg egy tragédia: egy allergia, egy rákká fejlődő bőrprobléma, egy természeti katasztrófa. A mi országunkban, a mi falunkban, a mi családunkban. Akkor már nem mondhatjuk majd azt, hogy pedig „csak egy kortyot ittunk”. És hogy nem rajtunk múlt. Többé nem nézhetnénk nyugodtan a tükörbe, szerintem.
 
Ebben a blogban, azt szeretném leírni, hogy én milyen úton indultam el azért, hogy merjek a tükörbe nézni. Elmesélem, hogy milyen döbbenetes információk megismerése vezetett erre az útra. Elmesélem azt is, hogy milyen személyes érintettség győzött meg arról, hogy csak egy út van. Elmesélem azt is, hogy mi mindent tettem és nem tettem azért, hogy ezen az úton haladhassak.
 
Igen, azt tervezem, hogy tanácsot adjak arra, hogy miként jöhetnétek Ti is, mind velem, velünk, erre az útra. És azt is tervezem, hogy megkérjelek titeket, olvasók: adjatok ti is ötleteket utam-utunk minél hatékonyabb bejárására.
 
Igen, az én „nirvanám”, azaz megvilágosodásom az, hogy nem háríthatunk el semmilyen felelősséget a bolygónk egyre előrehaladottabb pusztulása kapcsán, hanem igenis, egyénként, mindent meg kell tennünk azért, hogy visszafordítsuk a folyamatot!
 
Elmagyarázom majd szépen, hogy miért gondolom ezt így.
Legelőször akkor szembesültem ezzel az ordító ténnyel, amikor egy hosszú repülőúton, India felé (hát igen!), nagy unalmamban kölcsönkértem a mellettem utazó környezetvédelmi szakember meglehetősen szakmai magazinját. Ami ott és akkor történt velem, az már szinte vicces. Hiszen arra készültem, nagy (utólag visszatekintve már) műfanyalgásom közepette, hogy majd távol az otthonomtól eljön végre a „megvilágosodás” a számomra. Hogy majd rájövök, hogy mi végre is jöttem én erre a Földre, meg ilyenek… Erre a megvilágosodásért nem kellett eljutnom egyetlen egy ashramba sem, sem a meditálás csúcsaira, hanem elég volt repülőre szállnom és egy újságot kézbe vennem.
 
Azon a repülőúton semmit sem aludtam, megijedtem attól, amit az újságban olvastam. Ott volt feketén-fehéren, számokkal és táblázatokkal alátámasztva egy –számomra – hihetetlen tény: az igazi ózon-gyilkos és ezáltal sok-sok káros folyamatot is elindító CO₂ kibocsátás legnagyobb részét a lakossági fogyasztás, maguk az épületek, és azok hűtése-fűtése termeli!
Tehát: az én házam, a te házad, a mi házaink, a Ti házaitok!!!!
 
Elég volt a hárításból. Mindannyian tehetünk, és tennünk kell azért, hogy ez a Föld, amit az unokáink és azok unokáinak unokái számára is élhetőnek álmodunk, túléljen minket. És igen, ez a csöpögő csap megjavításától, a szelektív hulladékgyűjtésen át, az energiatakarékos megoldások mihamarabbi és minél „széleskörűbb” használatáig sok mindent jelenthet.
 
Ezekről szeretnék nektek mesélni, a saját felismeréseimen keresztül, a saját döntéseim fényében. Én néha már bele merek kukkantani a tükörbe, noha nem időzhetek még előtte sokat. Na de Ti? És a szomszédjaitok? És a szüleitek, gyerekeitek? A tanáraitok, a főnökötök, az orvosotok?
 
Meg szeretném csörgetni nektek a Föld vekkerét. És nem csak abban az egy órában, amit évente, egy márciusi este rászánunk…..
 
(Blogomban Scott Shaw: „Nirvána dióhéjban – 157 Zen-meditáció” című könyvéből idézgetek.)
 
Nirvanya

 

Címkék:élet család egészség gondolatok gondolatébresztő otthon nirvanya Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása