Vannak dolgok, amiket az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia. Nos, véleményem szerint, mi mind pont ezt tesszük. Méghozzá szó szerint.

Áprilist írunk, és én már megvettem az első adag nagy faktor-számú, hippoallergén, irtó-drága-de-hatékony naptejet. Amit kenek a kislányom minden kilógó bőrfelületére, és persze a saját arcomra is. Nem piperkőcségből. Nem. Félelemből. Az én bőröm már sok jelet adott arra vonatkozólag, hogy a káros napsugarak roncsolták. Kislányom bőrét eddig még sikerült megóvnom De micsoda óvintézkedések árán!!! Folyton kenegetem szegényt, szinte az év minden napján már, napvédővel. Kalapot kap, amit utál, árnyékba zavarom, miközben a napon fürdőzne.

Nem tudom, ki hogy emlékszik a gyerekkorára… Kellett ennyire rettegnünk a naptól, amikor a Balatonon táboroztunk? Ugye nem? Ahhoz viszont még nem tartom magam vénnek (egy ötéves kislánnyal), hogy ne gondoljak arra döbbenten, hogy egy emberöltő sem telt el, és mekkora változást „sikerült” elérnünk. Az idézőjel annak szól, hogy ez egyáltalán nem dicsőség. A „sikerünk” az, hogy egészen rövid idő alatt annyira belerondítottunk bolygónk ökológia egyensúlyába, hogy most már az évezredek óta éltetőnek tartott napsugártól is ódzkodnunk kell (és itt most még nem térnék ki az ugyancsak éltető vizek helyzetére…)

Belegondolni is, rossz, hogy ha az ózon-lyuk továbbra is csak tágul, ha a CO₂ kibocsátás továbbra is nő, ahelyett, hogy radikálisan csökkenne, akkor vajon az unokáim – ha lehetnek majd még egyáltalán -, milyen eszköztárral mernek majd az utcára lépni? Maszkban, illetve szkafanderben?

No de ne is menjünk ennyire előre… Már most, 2011-ben is, hihetetlen gyakoriak a többé-kevésbé komoly bőrbetegségek, és ez, úgy tűnik, hogy nagy léptekkel súlyosodik. Erre mi sem erősebb bizonyíték, mint amit pl. ez a cikk (http://www.mon.hu/rekord-meretu-ozonlyuk---kozeledik-europa-fele/news-20110329-11111209) is jelez… Itt leírják, hogy „az utóbbi néhány hétben az ózon fogyása a 15-30 km-es magasságban soha nem látott intenzitással tovább folytatódott - adta hírül az Alfred Wegener Tenger- és Sarkkutató Intézet (AWI).”  És ennek mi köze a mi bőrünkhöz? Nos, a cikkben erre is megvan a válasz:

„A rendkívül alacsony ózonkoncentráció miatt fel kell készülni arra, hogy az idei tavaszon és nyáron a szokottnál is erősebben kell védekezni a Nap veszélyes UV-sugarai ellen - nem lesz ugyanis, ami megvédjen minket a különböző káros elváltozásokat okozó sugárzással szemben.”

Kell - illetve sajnos: kellene - még ennél tovább győzködni valakit arról, hogy abba kell hagyni a tékozló CO₂-kibocsátást, hiszen, profánul fogalmazva: az tágítja az ózonlyukat?! Nem azon kellene trükközni, hogy melyik ország kinek és hogyan adja el a kvótáit, hanem meg kellene hozni a megfelelő helyi (értsd: országos) szintű intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy a lakosság, mint az egyik legfőbb CO₂-kibocsátó, (ahogyan erre az előző bejegyzéseimben is utaltam) kötelező módon csökkentse az ő CO₂ igényét!

És ennek egyik legeslegegyszerűbb, és a lakosság pénztárcája számára sem annyira megterhelő (hosszútávon semmiképpen sem) módja az, ha az épülő házaknál a passzív házak irányába tereljük a szabályozást, és a felújításoknál pedig (amiket pedig támogatni kell nagy mértékben) az energia-takarékos megoldások felé.

Hogyan építsünk Passzív Házat:

• Megfelelő hőszigetelés (300-500 mm kőzetgyapot anyag)
• Alacsony energiaigényű, háromrétegű ablakok
• Ne legyenek hőhidak
• Szabályozott szellőztetés hatékony hővisszanyeréssel
• Légzáró, és minden rés lezárva
• Optimális épülettájolás napenergia hasznosítására vagy attól történő védelemhez
• Alacsony energiaigényű berendezések

Az éves fűtési igény nem lehet nagyobb át a 15 kWh-nál
négyzetméterenként. A teljes primer energiafogyasztás
120 kWh/ m2 per évben maximált.

Azoktól pedig, akik számára a pénztárca-kímélés nem elegendő indok arra, hogy változtasson a lakóhelye energia-igényein, azt kérdezném meg, mit szólnának ahhoz, ha a gyermekük/rokonuk/barátjuk komoly bőrproblémákkal küzdene? Vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül egyáltalán nem mehetne ki a ragyogó napsütésbe?

Akkor sem cselekedne?

Ezért, ezt a posztot az elején idézett Zen-tanítás végső mondatával szeretném zárni:

„De vajon tényleg erről szólna az élet – a kényelmetlenségek elfogadásáról és elszenvedéséről?”

Nirvanya