Nirvanya blogja

Nem lehet mindig szerencsénk

Nagyon aktuális téma most a fukushimai atomreaktor okozta tragikus események és azok ki tudja meddig mutató következményei.

Tisztában vagyok vele, hogy ezt a balesetet a földrengés, a rettenetes földrengés okozta. Természetesen, nem szándékozom azt állítani, hogy ez is a természet bosszúja volt azért a gazságért, amit már jó ideje folytatunk ellene. Nem, a földrengések egy teljesen ép ózon-réteggel és egy egészségesebb levegőjű Földdel ugyanúgy megtörténtek.

Az atomreaktor problémája viszont felvet egy-két elgondolkodtató kérdést. Persze, a CO₂-kibocsátásunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásából származik, és egy-egy atomreaktor létrejötte pont ez ellen kíván tenni. Tudom. Mindazonáltal, ahogy azt egy nagyon jó kis összeállításban olvastam nemrég, hogy: gazdasági szempontból  az a leginkább hosszútávon megőrizhető energia, amelyet fel sem használunk. (forrás: http://www.rockwool.hu/tobb+mint+hoszigeteles/energiahatekonysag)

De idekapcsolható egy másik idézet is: „...az emberek figyelme egyre inkább az energiahatékonyság felé fordul – ez az új energiafajták legolcsóbb formája.” (David O’Reilly, a Chevron elnök-vezérigazgatója)

Mit akarok ezzel mondani? Tulajdonképpen így vagy úgy, de szinte mindig ugyanazt: ne fogyasszunk annyi energiát és akkor nem lesz annyira szükség. Használjunk megfelelő, a lehető legenergiatakarékosabb hőszigetelést, a lehető legkevesebb műanyagot és papírt, gyűjtsük a szemetet szelektíven, de termeljünk is belőle kevesebbet, tehát: ne pazaroljunk!

Ez először a CO₂-kibocsátás csökkenését segítené elő, amellyel párosulhatna – talán – az ózonréteg valamilyen szintű regenerálódása, egy pozitív forgatókönyvet követve. De segíthetne abban is, hogy inkább a más típusú energia-forrásokat preferálhassuk, mint pl. a szélerőműveket (én kifejezetten imádom őket), a napkollektorokat, stb. És akkor talán kevesebb ilyen atomreaktornak kellene megépülnie, kevesebb felületet adva az igen jogos félelmeinkkel velük kapcsolatban.

Ugyanis nem lehet mindig szerencsénk. Ez most Japánban történt, és állítólag – mondom: ÁLLÍTÓLAG!!! – minket nem érinthet. De mi lesz, ha legközelebb közelebb történik? Akkor nem ránthatjuk meg a vállunkat és nem mondhatjuk azt, hogy „de jó, hogy mi nem ott élünk!”.

Kénytelenek vagyunk egyéni szinten cselekedni azért, ami most már tényleg teljesen globális.  

Nekünk, nekem és nektek, kell csökkenteni a saját ökológiai lábnyomunkat azért, hogy az unokáinknak is lehessen hol megvetni a lábukat. És azért, hogy mi is emberként folytathassuk életünket. Nem egy rettegő és egyébként egyre több furcsa kórban szenvedő jószágként.

„Tégy, hogy válj valamivé!

(…)

Meg kell tenned az első lépést, mielőtt megérthetnéd a másodikat!”

Nirvanya

Vannak dolgok, amiket az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia. Nos, véleményem szerint, mi mind pont ezt tesszük. Méghozzá szó szerint.

Áprilist írunk, és én már megvettem az első adag nagy faktor-számú, hippoallergén, irtó-drága-de-hatékony naptejet. Amit kenek a kislányom minden kilógó bőrfelületére, és persze a saját arcomra is. Nem piperkőcségből. Nem. Félelemből. Az én bőröm már sok jelet adott arra vonatkozólag, hogy a káros napsugarak roncsolták. Kislányom bőrét eddig még sikerült megóvnom De micsoda óvintézkedések árán!!! Folyton kenegetem szegényt, szinte az év minden napján már, napvédővel. Kalapot kap, amit utál, árnyékba zavarom, miközben a napon fürdőzne.

Nem tudom, ki hogy emlékszik a gyerekkorára… Kellett ennyire rettegnünk a naptól, amikor a Balatonon táboroztunk? Ugye nem? Ahhoz viszont még nem tartom magam vénnek (egy ötéves kislánnyal), hogy ne gondoljak arra döbbenten, hogy egy emberöltő sem telt el, és mekkora változást „sikerült” elérnünk. Az idézőjel annak szól, hogy ez egyáltalán nem dicsőség. A „sikerünk” az, hogy egészen rövid idő alatt annyira belerondítottunk bolygónk ökológia egyensúlyába, hogy most már az évezredek óta éltetőnek tartott napsugártól is ódzkodnunk kell (és itt most még nem térnék ki az ugyancsak éltető vizek helyzetére…)

Belegondolni is, rossz, hogy ha az ózon-lyuk továbbra is csak tágul, ha a CO₂ kibocsátás továbbra is nő, ahelyett, hogy radikálisan csökkenne, akkor vajon az unokáim – ha lehetnek majd még egyáltalán -, milyen eszköztárral mernek majd az utcára lépni? Maszkban, illetve szkafanderben?

No de ne is menjünk ennyire előre… Már most, 2011-ben is, hihetetlen gyakoriak a többé-kevésbé komoly bőrbetegségek, és ez, úgy tűnik, hogy nagy léptekkel súlyosodik. Erre mi sem erősebb bizonyíték, mint amit pl. ez a cikk (http://www.mon.hu/rekord-meretu-ozonlyuk---kozeledik-europa-fele/news-20110329-11111209) is jelez… Itt leírják, hogy „az utóbbi néhány hétben az ózon fogyása a 15-30 km-es magasságban soha nem látott intenzitással tovább folytatódott - adta hírül az Alfred Wegener Tenger- és Sarkkutató Intézet (AWI).”  És ennek mi köze a mi bőrünkhöz? Nos, a cikkben erre is megvan a válasz:

„A rendkívül alacsony ózonkoncentráció miatt fel kell készülni arra, hogy az idei tavaszon és nyáron a szokottnál is erősebben kell védekezni a Nap veszélyes UV-sugarai ellen - nem lesz ugyanis, ami megvédjen minket a különböző káros elváltozásokat okozó sugárzással szemben.”

Kell - illetve sajnos: kellene - még ennél tovább győzködni valakit arról, hogy abba kell hagyni a tékozló CO₂-kibocsátást, hiszen, profánul fogalmazva: az tágítja az ózonlyukat?! Nem azon kellene trükközni, hogy melyik ország kinek és hogyan adja el a kvótáit, hanem meg kellene hozni a megfelelő helyi (értsd: országos) szintű intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy a lakosság, mint az egyik legfőbb CO₂-kibocsátó, (ahogyan erre az előző bejegyzéseimben is utaltam) kötelező módon csökkentse az ő CO₂ igényét!

És ennek egyik legeslegegyszerűbb, és a lakosság pénztárcája számára sem annyira megterhelő (hosszútávon semmiképpen sem) módja az, ha az épülő házaknál a passzív házak irányába tereljük a szabályozást, és a felújításoknál pedig (amiket pedig támogatni kell nagy mértékben) az energia-takarékos megoldások felé.

Hogyan építsünk Passzív Házat:

• Megfelelő hőszigetelés (300-500 mm kőzetgyapot anyag)
• Alacsony energiaigényű, háromrétegű ablakok
• Ne legyenek hőhidak
• Szabályozott szellőztetés hatékony hővisszanyeréssel
• Légzáró, és minden rés lezárva
• Optimális épülettájolás napenergia hasznosítására vagy attól történő védelemhez
• Alacsony energiaigényű berendezések

Az éves fűtési igény nem lehet nagyobb át a 15 kWh-nál
négyzetméterenként. A teljes primer energiafogyasztás
120 kWh/ m2 per évben maximált.

Azoktól pedig, akik számára a pénztárca-kímélés nem elegendő indok arra, hogy változtasson a lakóhelye energia-igényein, azt kérdezném meg, mit szólnának ahhoz, ha a gyermekük/rokonuk/barátjuk komoly bőrproblémákkal küzdene? Vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül egyáltalán nem mehetne ki a ragyogó napsütésbe?

Akkor sem cselekedne?

Ezért, ezt a posztot az elején idézett Zen-tanítás végső mondatával szeretném zárni:

„De vajon tényleg erről szólna az élet – a kényelmetlenségek elfogadásáról és elszenvedéséről?”

Nirvanya

A győztesekről

Elmagyarázom. Egyszerű. Kezdeném egy számomra sokkoló és ugyanilyen meglepő ténnyel. Nem a gyárak és nem az autók a főkolomposok bolygónk tönkretételéért, a CO2-kibocsátás legnagyobb részéért. Nem. Pontosan idéznék egy három évvel ezelőtt készített nemzetközi felmérésből: „Az épületek az energiafelhasználásunk mintegy 40%-áért felelősek, csakúgy, mint a mesterséges CO₂-kibocsátás nagyobb részéért.” Meglepő, ugye? Szinte hihetetlen, nem? Ha csak egy kicsit is követitek pl. Kína fejlődését, elképzelhetitek, hogy ott milyen mértékben nőhet az épületek száma?

Tehát, lázas adatgyűjtésem során, ráakadtam egy pompás ábrára és egy egyszerű adatsorra. Ez a sor „Némethonból” került hozzám. Azt hiszem, a precizitásukról híres németeknek igazán bátran hihetünk. A következő párhuzamokat láthatjuk: Egy, a ’70-es években épült, gyengén szigetelt, kissé hebehurgyán (legalább is energia-megtakarítási szempontból) megépített épület most kb. 14 tonna CO₂-t ereget ki magából évente. Nos, ha ezt a házat a megfelelő szigeteléssel, légzáró ablakokkal és egyéb, a mai technikát használó energiatakarékos, megoldással felújítanák, ez a fogyasztás már 5,6 tonnára csökkenne évente. Ennél persze már csak az lenne a jobb, ha ez a ház nem létezne, és a helyére egy új építésű, a német (!) alacsony energia-felhasználási szabványok szerinti ház kerülne, amelyik már csak 2,8 tonnát igényelne évente. Eszméletlen, ugye? Kevesebb, mint a felére csökkenne a fogyasztás már egy szimpla, jól végigvitt, felújítás által!!!! (forrás: Deutsche Energie-Agentur)