„Az emberek mindenféle kifogást és ürügyet találnak arra, hogy miért teszik azt, amit épp tesznek, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár rájuk vagy másokra nézve.”
Mindennapi harcocskáink…
Érdekes dolgokat tud művelni egy pár… nem, nem akarok pikáns részleteket megosztani az olvasóközönséggel, bár biztos nem bánná…
Csak végiggondoltam egyet s mást, blogírásaim közben. Például itt van ez a szelektív hulladékgyűjtés. Érdekes módon, a férjem nagyon ágál ellene. Vagy nem is ágál, csak nem veszi tudomásul ebbéli törekvéseimet. Mert kényelmetlen számára, vagy nem is tudom. Tehát: én próbálom valahol összegyűjteni a papír, műanyag és üveghulladékot, ő pedig, a lehető legváratlanabb pillanatokban, fogja az egészet, és kiviszi a kukába. Amelyik így aztán majd kidurran.
Nos, mi köze ennek ahhoz, hogy milyen furcsaságokat produkálhat egy amúgy harmonikus párkapcsolat? 
Csak annyi, jelen esetben, hogy ugyanezen férjem volt az, aki a már sokat emlegetett, és a gyermekünk allergiája miatt elkerülhetetlenné vált, felújítás során, a hőszigetelőanyagot övező csatározásaink alkalmával, az evidens penész-mentesség, a várható energia-megtakarítás és a tűzvédelmi előnyök mellett még azzal is érvelt, hogy milyen jó lesz ez a kőzetgyapot, mert nincs benne semmi műanyag, ez egy közvetlenül a természetből nyert anyag. Még a műanyag-ellenességemet és természetesség „mellettiségemet” is a maga javára akarta fordítani, hogy meggyőzhető legyek.
Csak annyi, jelen esetben, hogy ugyanezen férjem volt az, aki a már sokat emlegetett, és a gyermekünk allergiája miatt elkerülhetetlenné vált, felújítás során, a hőszigetelőanyagot övező csatározásaink alkalmával, az evidens penész-mentesség, a várható energia-megtakarítás és a tűzvédelmi előnyök mellett még azzal is érvelt, hogy milyen jó lesz ez a kőzetgyapot, mert nincs benne semmi műanyag, ez egy közvetlenül a természetből nyert anyag. Még a műanyag-ellenességemet és természetesség „mellettiségemet” is a maga javára akarta fordítani, hogy meggyőzhető legyek.
Végül is, alkut kötöttünk. Belementem, hogy a jól hőszigetelő, energiatakarékos, tűzvédelmi szempontból is kiváló, remek hangszigetelő, és a levegőével szinte megegyező páraáteresztő képességű hőszigetelőanyagot megvegyük, cserébe ő eljön velem egy nyílt napon egy hulladékfeldolgozó-üzembe (végül nem is kellett nyílt napra várnunk, akadt egy lelkes ismerős), és talán elfogadja, hogy igenis fontos a szelektív hulladékgyűjtés.
És hát, megvettük és feltettük a drágább, ámde ár/érték arányban sokkal előnyösebb hőszigetelőanyagot, élvezzük is sok jó hatását (remélem, a tűzvédelmi résznek sosem kell előtérbe kerülnie), és elmentünk nemrégiben ebbe a hulladékfeldolgozó-üzembe. És bár a felújítás során fel nem tudtuk „fújni” aprócska lakhelyünket, azért mégis sikerült találni azóta egy megfelelő helyet, ahol gyűjthetem (gyűjthetjük) szelektíven a háztartási szemetünket is. Igyekszünk ugyan kevés műanyagot használni (pl. kerüljük a PET-palackokat), az itt összegyűlt szemetet általában együtt visszük el hétvégente a szemétgyűjtő-szigetre. A kukánk is fellélegzett, és a lányunk is tudja már, hogy a sárga konténer a műanyagoké, a kék a papíré, stb… Nirvanya
Nos, szerény, ámde most tényleg némiképpen kritikus, véleményem szerint, azért, mert ehhez hosszú távú gondolkodásra lenne szükség. Azzal pedig kevés választást lehet megnyerni, vagy még inkább: újra megnyerni. Ezért öntjük milliárdos nagyságrendben a pénzt az egészségügy nevű feneketlen zsákba, és ezért nem jut a (tömeg)sport nevű éhes szájnak. Pedig ott az a roppant egyszerű képlet…
Nos, a CO2-kibocsátásra és a féktelen energia-pazarolásra visszatérve, szerintem hasonló a helyzet. Mert ki akar most költeni komolyabb összeget arra, aminek hasznát csak hosszú évek után érzi majd meg igazán? Kit érdekel az, hogy az unokáink milyen „globális” betegségekben szenvednek majd, ha egyáltalán lesznek unokáink? Kit érdekel, hogy hányféle allergiában és hányféle „korlátozásban” lesz részük (pl. nem lehet majd maszk nélkül az utcára lépni… de jó is lesz a divat-tervezőknek: egy teljesen új lehetőség!!!)
Tehát: mit is spórolunk meg azzal, hogy ha most nem költjük el a szükséges összegeket arra, ami jövőbeni takarékosságot és az energia tartalékok fenntartását eredményezheti? Igen, a mai pénzünket megspóroljuk. A jövőnkét viszont nem. Mindazonáltal, ezt igen nehéz egyéni szintre levinni. Nehéz lenne egy gyereknek megmagyarázni, hogy mi most azért nem nyaralunk, azért nem járunk moziba, vagy azért nem eszünk soha étteremben, mert az ő jövőjét kívántuk biztosítani az igen költséges átalakításokkal (mondjuk a lakhelyünkön). Ezért aztán, ezt a fajta „spórolást”, takarékosságot, gondoskodást a jövőről, felsőbb szinteken kellene „kötelezővé” tenni és a finanszírozási programokat kidolgozni. Ami természetesen nem történik meg (eddig legalábbis nem), mert az felső szinten jelentene költségeket, terhelné a központi büdzsét. Viszont a költségek „eredményei” nem jelentkeznének egy választási cikluson belül. És itt visszajutunk a rövidtávú gondolkodás csapdájába, amiről a bejegyzésem elején is írtam.
„Allergiás vagyok”! Milyen könnyen használjuk ezt a kifejezést. Netán arra, hogy allergiások vagyunk a műkörmös nőkre, a megjátszós férfiakra, a hisztis gyerekekre, a póráz nélkül sétáltatott kutyákra.
Kezdtem keresgetni a neten, és néhány, számomra addig nem ismert információ rádöbbentett az összefüggésekre. Sose tudtam például, hogy a zaj hosszú távon ilyen ártalmas hatással lehet egészségünkre. Emberek milliói vannak folyamatosan kitéve zajártalomnak. A zaj stresszt és koncentráció-zavarokat okoz, továbbá rontja a jó közérzetet is. Okozhat stresszel kapcsolatos szívpanaszokat, valamint komoly negatív társadalmi és gazdasági
Családomra tekintve ebben a témában is lépnünk kellett, és igen, újra csak kezünkre játszott a tervezett házfelújításunk. Utánajártunk és megtaláltuk azokat az építési megoldásokat, amelyek az elmúlt időszakban felmerült problémáinkra, a családunk békéjét már-már fenyegető gondokra megoldást nyújtottak. 
Azt gondolom, hogy az eddig érkező kommentelőknek is üzenhetem ezt: egyáltalán nem fog örömmel eltölteni, ha pár évtized múlva kiderül, hogy mégis nekem volt igazam abban, hogy jobb lenne már egyéni szinten is minden tőlünk telhetőt megtenni a környezetünk védelmében, akár egyetértenek a tudósok a CO2-kibocsátás káros hatásait illetően, akár nem.
Tehát, a lányom tudatosan vigyáz magára, felteszi a maga kérdéseit, és a kapott válaszokat becsben tartja. Bizalmas irányomban, és remélem, hogy ez így marad, nem kell majd csalódnia. Oda szeretnék ezzel kilyukadni, hogy igenis sokat tehetünk, hacsak apránként is, Földünk jövőjéért már azzal, ha a gyerekeinknek „berögzítünk” jó pár környezettudatos vagy csak simán „takarékos” cselekedetet. Legelőször természetesen azt magyaráztam el neki, hogy miként sikerült kiszorítanunk a párát és a vele érkező penészt a házunk falairól. Az ő szintjén meséltem neki a szigetelés, a páraáteresztő szigetelés fontosságáról, a jól záródó ablakok hasznáról és az épületek megfelelő szellőztetéséről. Ugyanakkor, sok-sok apró, mindennapi felelős fortélyra is tanítom. Ne folyassa a vizet fogmosás közben. Gyűjtsük szelektíven a szemetet, jöjjön velünk, ismerje meg a folyamatot. Válasszunk olyan termékeket a boltban, amin kevés a csomagolás. Vigyünk saját szatyrot a boltba, ne ott kérjünk / vegyünk másikat. Ahová lehet, gyalog menjünk. Vagy biciklivel, vagy tömegközlekedéssel. Közben mondom neki, hogy mit miért csinálunk. Magyarázom állandóan. Igen, gyakorlatilag „szájba rágom”, amíg ezek magától értetődő gesztusaivá nem válnak. Ezek csak példák, ezer más, apró dolgot is említhetnék. „Visszajelzést” is kapok tőle arra vonatkozólag, hogy érdemes így csinálni. Ennek egyik ékes példája az volt, amikor tavaly nyáron nem hagyta őt nyugodni, hogy a balatoni nyaralóhelyünk melletti árokban szemét van. Kiszedtük közösen – bevallom, az ő kezdeményezésére -, és még egy feliratot is „lediktált” nekem, amiben arra szólítottuk fel az arra járókat, hogy ne szemeteljenek és vigyázzanak a környezetükre.
Ezen a héten lesz a Föld napja. Ennek keretében szervez a Természettudományi Múzeum egy programsorozatot gyerekeknek, ahol újabb és újabb „apró tudás” birtokába kerülhetnek, amik mind abban segíthetnek, hogy a következő generációnak már magától értetődő legyen az, hogy nem pazarolunk, figyeljük és védjük a környezetünket, mert különben visszafordíthatatlanul tönkretesszük.
Miért egy ekkora ugrás és következtetés egy banális diagnózisból? Hát pontosan a banalitása miatt. Mint a legtöbb anyuka – gondolom -, én is utánanéztem kislányom penészallergiájának, amikor megállapították. Noha teljesen megbízom a „messze földön híres” allergológusunkban, azért szerettem volna minél többet megtudni erről a problémáról.
Élünk a szennyezett levegőjű városainkban, esszük az állítólag vagy tényleg sokszor génkezelt élelmiszereket, bezárjuk magunkat műanyaggal leszigetelt házakba és beszívjuk a penészes levegőt, olyan anyagokkal és készülékekkel vesszük magunkat körül, amelyek „sugározzák” ránk, „kipárologtatják” a káros anyagokat. És persze: rohanunk, stresszelünk, gyorsételeket és félkész ételeket kapkodunk be, módszeresen pusztítjuk magunkban mindazt, ami próbálna a természet eredetileg megalkotott útján működni.
állandó tábort verni, a saját környezetünket kellett átalakítani. No meg az életmódunkat, és vele együtt egy kicsit a gondolkodásmódunkat. Hogy egy kicsit a kezdeti idézetre is visszautaljak: mi már „nem eszünk úgy, hogy közben nem figyelünk a falat ízére”.
Ehhez képest, az utóbbi bő egy évtizedben unos-untalan azt hallani, hogy a Föld globálisan melegszik. Persze, ezt lehet úgy érteni, hogy ahhoz képest, amilyen folyamatoknak most végbe kéne menni. Vagy úgy, hogy az emberi tevékenység teljesen a feje tetejére állította a több évezredes folyamatokat.
Sok minden hit kérdése gondolhatjuk, de a felelősség közös. Tisztelem mások véleményét, de ha annak mozgatórugója pusztán a jelenlegi rossz állapotok kényelmi szempontok szerinti konzerválása, akkor fel kell, hogy emeljem a hangom. Ébresztő emberek! Ne dugjátok a fejeteket a homokba! Ne kifogásokat, hanem megoldásokat keressetek! 
Közhely, vagy sem, azt is tartom, hogy jobb félni, mint megijedni. Jobb félni attól, hogy esetleg igaza van annak a tudósnak, annak a kutatásnak, amelyik a CO2 kibocsátást teszi meg fő-bűnbaknak az ózonlyuk miatt. Mert lehet, hogy a CFC is hozzájárul, vagy csak az, de az biztos nem árt, ha visszafogjuk a CO2 kibocsátást is. A Földnek jót teszünk, nagy valószínűséggel. 
Tele van a város egy olyan játékot hirdető plakáttal, amelyben azt ajánlják fel, hogy modellezzük le, milyenek leszünk 20-30 év múlva, ha megtartjuk jelenlegi étkezési és mozgás kultúránkat. Viccesnek tervezték, mert ismert embereket láthatunk rajta meglehetősen eltorzítva. Persze, vicces is. De azért nagyon komoly mondanivalója, üzenete is lehet ennek a „játéknak”.
Ez mindenképpen hasznos lehet. Feltételezem, hogy a reklám-kampány mögött lapul egy fogyókúrás vagy fitnesses cég, de ez különösebben nem is izgat. A lényeg az, hogy ez segíthet az embereknek abban, hogy egészségesebb életmódra váltsanak. Ez jó az embereknek, mert ha egészségesek, jobb közérzettel és esetleg tovább élhetnek. Ez természetesen jó az egészségügynek, hiszen kevesebb olyan ellátást kell nyújtania, ami azokra a betegségekre irányul, amit az elhízás és a mozgásszegény életvitel okoz. Hogy emellett ez még valamilyen cégnek is hasznot hajt, az engem egyáltalán nem zavar.
Mi lenne, ha elindulna egy, a fentiekhez hasonló, reklám-kampány arról, hogy mit okozhat a saját CO2-kibocsátásom a közvetlen környezetre kiszámítva? Tehát: a teszt az energiafogyasztási szokásokról kérdezne, és a végén kapnánk egy képet a saját kertünkről, vagy utcánkról, netán falunkról vagy városunkról kb. 20-30 év múlva – úgy, hogy azt feltételezzük, hogy nem változtat senki a szokásain. Valószínűleg senki nem kacagna. 
De idekapcsolható egy másik idézet is: „...az emberek figyelme egyre inkább az energiahatékonyság felé fordul – ez az új energiafajták legolcsóbb formája.” (David O’Reilly, a Chevron elnök-vezérigazgatója)
Kénytelenek vagyunk egyéni szinten cselekedni azért, ami most már tényleg teljesen globális. 
Áprilist írunk, és én már megvettem az első adag nagy faktor-számú, hippoallergén, irtó-drága-de-hatékony naptejet. Amit kenek a kislányom minden kilógó bőrfelületére, és persze a saját arcomra is. Nem piperkőcségből. Nem. Félelemből. Az én bőröm már sok jelet adott arra vonatkozólag, hogy a káros napsugarak roncsolták. Kislányom bőrét eddig még sikerült megóvnom De micsoda óvintézkedések árán!!! Folyton kenegetem szegényt, szinte az év minden napján már, napvédővel. Kalapot kap, amit utál, árnyékba zavarom, miközben a napon fürdőzne.
most már az évezredek óta éltetőnek tartott napsugártól is ódzkodnunk kell (és itt most még nem térnék ki az ugyancsak éltető vizek helyzetére…)
szemben.”
Elmagyarázom. Egyszerű. Kezdeném egy számomra sokkoló és ugyanilyen meglepő ténnyel. Nem a gyárak és nem az autók a főkolomposok bolygónk tönkretételéért, a CO2-kibocsátás legnagyobb részéért. Nem. Pontosan idéznék egy három évvel ezelőtt készített nemzetközi felmérésből: „Az épületek az energiafelhasználásunk mintegy 40%-áért felelősek, csakúgy, mint a mesterséges CO₂-kibocsátás nagyobb részéért.” Meglepő, ugye? Szinte hihetetlen, nem? Ha csak egy kicsit is követitek pl. Kína fejlődését, elképzelhetitek, hogy ott milyen mértékben nőhet az épületek száma?
Tehát, lázas adatgyűjtésem során, ráakadtam egy pompás ábrára és egy egyszerű adatsorra. Ez a sor „Némethonból” került hozzám. Azt hiszem, a precizitásukról híres németeknek igazán bátran hihetünk. A következő párhuzamokat láthatjuk: Egy, a ’70-es években épült, gyengén szigetelt, kissé hebehurgyán (legalább is energia-megtakarítási szempontból) megépített épület most kb. 14 tonna CO₂-t ereget ki magából évente. Nos, ha ezt a házat a megfelelő szigeteléssel, légzáró ablakokkal és egyéb, a mai technikát használó energiatakarékos, megoldással felújítanák, ez a fogyasztás már 5,6 tonnára csökkenne évente. Ennél persze már csak az lenne a jobb, ha ez a ház nem létezne, és a helyére egy új építésű, a német (!) alacsony energia-felhasználási szabványok szerinti ház kerülne, amelyik már csak 2,8 tonnát igényelne évente. Eszméletlen, ugye? Kevesebb, mint a felére csökkenne a fogyasztás már egy szimpla, jól végigvitt, felújítás által!!!! (forrás: 
Azt gondolom, hogy mi, a Föld lakói, mind „csak egy kortyot” iszunk bolygónk ki nem fogyónak tűnő türelméből. Én is egyet, te is egyet, mindenki… És úgy gondoljuk, hogy nem azon fog múlni. Nem gond, ha mi nem gyűjtjük szelektíven a szemetet, hiszen Kína a világ legszennyezőbb országa, és milyen pici Magyarország és főleg mi, Kínához képest! Meg aztán, jó, mi nem égetünk az udvaron faleveleket, de Pista bácsi az utcában októbertől áprilisig mindig! Akkor meg? És folytathatnám. Ugye ismerős?
Igen, az én „nirvanám”, azaz megvilágosodásom az, hogy nem háríthatunk el semmilyen felelősséget a bolygónk egyre előrehaladottabb pusztulása kapcsán, hanem igenis, egyénként, mindent meg kell tennünk azért, hogy visszafordítsuk a folyamatot!
Azon a repülőúton semmit sem aludtam, megijedtem attól, amit az újságban olvastam. Ott volt feketén-fehéren, számokkal és táblázatokkal alátámasztva egy –számomra – hihetetlen tény: az igazi ózon-gyilkos és ezáltal sok-sok káros folyamatot is elindító CO₂ kibocsátás legnagyobb részét a lakossági fogyasztás, maguk az épületek, és azok hűtése-fűtése termeli!